2012. augusztus 12., vasárnap

Fedora 17-Kezdőkre szabva

Korábban írtam már kezdőknek szóló disztribúciókról, talán akkor is felmerült a Fedora mint lehetőség. Ha megnézem honnan indult ez a disztribúció és hol tart most, akkor meg kell mondanom rengeteget fejlődött. Persze ez elmodható lenne a többiről is. Úgy gondolom, régebben egy kissé körülményes volt használni, hiányoztak belőle bizonyos dolgok amik máshol megvoltak. Ezen kívül jellemző volt az is, hogy a meglehetősen friss csomagok miatt nem volt éppen stabilnak nevezhető. A jelenlegi állapotában nyugodtan merem ajánlani a linuxszal most ismerkedők számára is. Talán már kinőtte a rá jellemző gyerekbetegségeket.
Ennek apropójából ismét elővettem a Fedorát és készítettem hozzá egy kis leírást a telepítés menetéről. Live módban indul a rendszer, így aki nem akarja telepíteni, az is ki tudja próbálni.

Fedora 17 telepítése

Első lépésként le kell tölteni a megfelelő lemezképet majd kiírni CD-re. Igen, az még pont ráfér. A fentebb leírt pozitív változás egyébként a Fedora honlapjára is igaznak mondható. Sokkal szebb és áttekinthetőbb.
Link: https://fedoraproject.org/get-fedora

A Live CD elindulása után kiválaszthatod mit szeretnél csinálni. Elindítani az asztali környezetet vagy hibát elhárítani. Most az első verziót választottam.



Betöltés folyamatban van.



A rendszer betöltése után ismét választani kell. Kipróbálod a Fedorát, vagy rögtön telepíted a merevlemezre. Kattints a telepítésre.



Első lesz a nyelv kiválasztása. Itt meg kell jegyeznem, hogy régebben sok kritika érte a Fedora fordítását. Hozzá kell tennem volt alapja a dolognak. Az egy másik dolog, hogy egy disztribúciót lefordítani (mind doksik, mind a rendszer) nagyon sok időt és energiát kíván. Tudom, hiszen egy rövid ideig csináltam. Minden tiszteletem azoknak, akik ezzel foglalkoznak.



Válaszd ki a telepítés módját. A legtöbb esetben az első pont megfelelő.



Add meg a gép nevét.



Időzóna beállítása. Itt vagy kiválasztod a listából a várost, vagy pedig a térképen próbálod belőni a megfelelő helyet.



Lényeges rész a root jelszó megadása. Érdemes valami nehezen megfejthetőt begépelni.



A particionálás is fontos. Mivel virtuális gépre raktam fel a disztribúciót, így az egész lemezt választottam ki.





A rendszerbetöltőnél is megfelel az alapbeállítás.



Telepítés folyamatban van. Ez eltart egy ideig, légy türelemmel!



Végre vége. Indítsd újra a gépet.



Újraindítás után még mindig folytatjuk a telepítés egyéb lépéseivel.



El kell fogadnod a licenc szerződést.



Hozz létre egy felhasználói fiókot. Add meg a teljes neved, valamilyen felhasználónevet és egy jelszót.



Végül idő és dátum beállítása következik.



A hardver adataidat tetszés szerint elküldheted a közösségnek ha akarod. Feltételezem valamiféle statisztikát készítenek a beküldött adatokból.



Fedora 17 használat közben

Íme a friss rendszer.



A menü a már újabban jellemző Unity alapján épül fel. Akinek nem tetszik, annak ide is lehet Mate-t felpakolni. Személy szerint tetszenek az ikonok és az eye candy, azonban jobban bejön a régi menüsor.













Ha kipróbálok egy disztribúciót, akkor számomra kiemelten fontos a csomagkezelője. Nem véletlenül. Lényeges, hogy mennyire gyors, mennyi csomagot tartalmaznak az alap tárolók, milyen könnyen lehet csomagot keresni és telepíteni, stb. A Fedora 17-ben a csomagkezelő küllemre nem sokat változott az elmúlt évekhez képest. Nincs akkora változás mint pl. az Ubuntu esetében. A lényeg a azonban a "motorháztető" alatt van. Mintha nem lenne már annyi probléma a .rpm csomagokkal, talán jobb lett a függőségkezelés és a telepítés sebessége is. Világosan látszik, hogy a Fedora alapból mindössze két tárolót használ ami nem sok. Ez jelentősen bővíthető extra tárolókkal. Erről egy korábbi bejegyzésemben már írtam.







Végül még két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik a tűzfal kezelése. Több grafikus felület is létezik, ahol meg lehet adni milyen portok legyenek zárva és nyitva, milyen programok kommunikálhatnak kifelé és melyek nem. Nekem kedvencem a Gufw és a Firestarter. Ezek sajnos nincsenek alapból telepítve, hanem helyette egy saját grafikus alkalmazás található meg.
Hiányoltam korábban az autologint is ami -GNOME- alatt nem volt megoldható grafikusan csak parancssorból. Szerencsére ez megváltozott.
Öszességében elégedett vagyok a Fedora ezen kiadásával, látszik rajta, hogy sokat dolgoztak a fejlesztők és egy érett disztribúciót adtak ki a kezükből. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése